Hogyan válasszunk, fűtőpanelek keresése és választása jellemzőik alapján
Hogyan válasszunk az elektromos fűtőtestek közül a nekünk megfelelőt?
Webáruházunk szűkítő rendszerét használva az összes – cégünk által gondosan válogatott és forgalmazott elektromos konvektort, fűtőpanelt és radiátort kedvünkre szűkíthetjük a
szélesség – teljesítmény – termosztát fajtája – ár feltételek alapján!
A kereső használatához azért szükséges néhány szempont, hogy mégis melyik elektromos fűtésfajtát válasszuk, ami a leggazdaságosabb számunkra. A következő néhány szempontban eltekintünk az esztétikai megfontolásoktól, bár kétség kívül az is fontos!
Először is tisztázzuk, hogy minek mi a neve! Ezt itt megtalálják bővebben: FŰTŐTESTEK FAJTÁI
Ne ijedjen meg senki a cikk hosszától!:) Érdemes elolvasni rendelés előtt, egy komplett honlap tudásanyagát próbáltam viszonylag röviden tömöríteni!
Elektromos fűtőtest választásnál, a legtöbb embert érdeklő téma az a fogyasztás, melyről a honlapunkon itt olvashat bővebben:
Elektromos fűtőtestek felosztása fogyasztásuk alapján
Alapjaiban igaz, hogy az általunk forgalmazott gyárak termékei gyakorlatilag hasonlóan fogyasztanak hasonló körülmények között (pl. ha folyamatosan működnek), közelítve a 98% hatásfokot. A fogyasztásban néhány százalék különbséget jelenthet a fűtőbetét alakja, de inkább számít a vezérlés pontossága (hiszterézise), azaz hogy a termosztát mennyivel engedi alá és fölé a beállított hőfokhoz képest a fűtést illetve a programozhatóság (a csökkentett hőmérsékletű ECO módot tudjuk előre beprogramozni a hét folyamán) is.
Minél kisebb a hiszterézis, annál gazdaságosabb a működés. Pl. egy átlagos fűtőtest 22 fokra állítva 21,5 és 22,5 C fok között tartja a hőmérsékletet.
Aztán jön az infrafűtés jó hőérzetével járó ( 2-3 C fokkal is lejjebb tekerhetjük a termosztátot ugyanolyan hőérzethez) fogyasztáscsökkenés – 1 fok 6%-t jelent. Ez az infra fűtőpanelek tulajdonsága.
A vezérlés tovább fejleszthető jelenlét-érzékelővel, amely automatikusan állítja a termosztátot életritmusunknak megfelelően, sőt a szellőztetés érzékelő ki is kapcsolja a fűtőtestek, ne a környezetet fűtsük ilyenkor!
Az elektromos fűtés csúcskészülékei már hőtároló egységgel is rendelkeznek, mellyel a legkellemesebb hőérzet, állandóan meleg üzem valósítható meg, ötvözve ezt a legprecízebb vezérléssel.
Azaz, ha a fentiek alapján egy fogyasztási sorrendet akarunk felállítani a legkevésbé takarékos (legtöbbet fogyasztó) elektromos fűtőtesttől kezdve, az kb. ilyen, úgy hogy a végén lévők akár 30%-kal is kevesebbet fogyaszthatnak, mint az induló széria.
- mechanikus termosztátos konvektor (Electrolux Torrid, Atlantic F19D)
- elektronikus termosztátos, de manuális (tekerős) konvektor (pl. ADAX VP KET, ATLANTIC F119D, VIGO, stb.)
- programtermosztátos konvektorok (Atlantic F120D, ADAX NEO, GLAMOX DT, Adax Wifi)
- infra fűtőpanelek (Atlantic SOLIUS Neo Digital, Atlantic Solius Wifi)
- infra fűtőpanelek hőtárolással: radiátorok (Atlantic NIRVANA, törölközőszárító radiátorok)
Gyártó és minőség
A hagyomány, hírnév, háttér, kapacitás és minőség szempontjából alig van különbség gyáraink között, A norvég ADAX 60 éves, a francia Atlantic több, mint 40 éves (26 európai gyáregységgel) óriási tapasztalattal az elektromos fűtése területén.
Garancia
Itt a norvégok a nyerők 5 éves garanciával, sőt plusz 3 év is kérhető minimális költséggel!
Az ATLANTIC és NOIROT, THERMOR gyárak is 5 év garanciát adnak 2019-től!
Ez tapasztalatunk szerint a gyakorlatban persze majdnem mindegy, hiszen a fűtőtestek nem tartalmaznak mozgó alkatrészeket, így a hibalehetőség és meghibásodás veszélye is rendkívül csekély a sokéves tapasztalatok alapján is.
Beszerelés, beüzemelés
Minden fűtőtestet fali konzollal szállítunk, melyet 4 csavar segítségével rögzítve a falon, arra a fűtőtestet felakasztva és rögzítve azonnal fűthetünk. Van lehetőség mobilitásra is, kapható láb is, a legolcsóbban az Atlanticnál juthatunk hozzá. A norvég Adax Neo2 saját lábbal is rendelkezik, de nagyon fontos a fal melletti elhelyezés, hogy a konvekciós gravitációs hőáramlás megfelelően kialakulhasson. (Szoba közepén elhelyezve a fűtés le is állhat idő előtt, mert a levegőáramlás lelassul, a beépített termosztát már azt érzékeli, hogy a hőmérséklet rendben van.
Design, külső
Itt mindenkinek a szíve joga, saját szubjektív véleménye a meghatározó. Talán inkább az a kérdés szokott felmerülni, hogy azonos árkategórián belül – ha egyéb tulajdonságuk hasonló -, melyik az elegánsabb forma vagy pl. melyik a kevésbé balesetveszélyes mechanikai sérülés szempontjából.
Itt talán az alsó kategóriában van egyértelmű nyerő: az Adax Vp10 és 11 szériával szemben jóval alacsonyabb ára mellett általában az Atlantic F119d szériát választják vevőink: minőségibb kidolgozás, lekerekített forma, védelem a mechanikai sérülés ellen…
A konvekciós fűtés technológiája, fűtőbetét
Minden általunk forgalmazott és fenn említett konvekciós fűtőtest a fűtőtest belsejében elhelyezett lamellás szerkezetű, általában alumínium ötvözet fűtőbetéttel melegíti a keresztül áramló levegőt. Legfeljebb a fűtőbetét alakjában van különbség. Van egysoros, kétsoros és X keresztmetszetű is, ahol az „X type” számít a legfejlettebbnek. (Nem bizonyított, de néhány százalékkal jobb hatásfokot adhat!
(Azt azért jó tudni, hogy e lamellás fűtőbetéteket csak néhány cég készíti a világon az összes elektromos fűtőtest gyártónak)
Az Atlantic Altis pl. kétsoros, az Adax Neo és a BEHA konvektorok „X” keresztmetszetű fűtőbetéttel rendelkeznek.
Szigetelés, érintésvédelem
Az Adax VP10 kivételével minden fűtőtestünk kettős (II.oszt.) szigetelésű, azaz földelést nem igényel a felszereléskor!
Általában IP24 az érintésvédelmi fokozatuk, így fröccsenő víz elleni védelemmel rendelkeznek.(Kivéve Adax Neo)
Az Adax gyár készít külön fürdőszobába szánt szériát is, ahol a vezérlés védelmének is külön figyelmet fordítanak. (Adax VPS és GLAMOX TPVD)
Használat helye, lakás adottságok
A konvekciós fűtőtestek általában csak normál belmagasságig javasolhatóak (max. 3,2m), amennyiben törekszünk a gazdaságos működtetésre. Egy nagy belmagasságú lakásban – pláne, ha nyitott galériás -, az elkészített meleg levegő azonnal feláramlik és jórészt ott is marad, a mennyezet alatt 30-35 C fokot csinálva az alsó régióban lévő 20-22 Cfokhoz képest. Ilyen adottságú lakások gazdaságos fali fűtése valamelyik infra fűtőpanel (Climastar, Solius, Nirvana)